Ez a nap nagy ijedséggel kezdődött és órási meglepetéssel folytatódott.
Hajnal fél négykor ugyanis arra ébredtem, hogy ömlik a magzatvizem! (Valóban igaz, hogy fel lehet ismerni, bár még sosem láttad.) Tudtam, hogy jópár órája van még ilyenkor a terhes nőnek, de én még csak a 35. hetet kezdtem meg!!! Kórházi pakk még sehol... Ákos összedobált nekem pár cuccot a böröndbe, és irány a Bajcsy kórház - ahol nem egész 10 órája hosszas dilemmázás után mégiscsak felmentem megnézni a szülőszobát. Szóval újra itt: méhszáj zárva, víz folyik, fájások indulnak, infúzió be, hátha vissza lehet fogni a kis pocaklakó igyekezetét. Reggel 8 óra: a fájások nem csökkennek. 4 percesek. Viziten eldöntik: áthelyeznek. Rohammentővel visznek a SOTE II. sz. klinikájára, mivel ott van koraszülött ellátás. Ott jönnek aztán az igazi fájások! 4 percesek, és duplán! Méhszáj tágul - én ordítok. Indulunk a szülőszobára. Senkit sem ismerek, egy csomóan vannak, orvostanhallgatók... persze ekkor már felőlem a vörös hadsereg is visszatérhetett volna az újra egyesült szovjetúnióból. Nagyon fáj, széthasadok, és amikor már úgy érzem, meghalok: kibújik egy gyerekforma belőlem. BELŐLEM! Van feje, két keze, két lába és ordít :)) Ekkor megnyugszom :) Megmutatják, majd viszik intenzíven ellátni.
Ákossal kettesben maradunk.
Hát akkor közöljük a nagy hírt másokkal is :) sms-ezgetük.
Ákos küldi az első fotót Dávidról:
